Igen, ma akartam megírni a novellám a pályázatra. De nem megy. Annak, ha az ember írni próbál, az az egyetlen hátulütője, ha leblokkol. Lett volna egy témám, de túlságosan fáj, és nem annyira összeszedettek az emlékek, hogy meg tudjam írni. Fel is írtam a címét, Requiem, ki is dolgoztam a vázlatát, sőt, elkezdtem írni....aztán rájöttem, hogy valami brutális nagy katyvaszt hordok össze. Öt év után is annyira intenzíven közel áll hozzám a halála, hogy nem tudtam róla egy normális sort összehozni. Még nem tudom, mi lesz ezzel. Mert azóta normálisabb ihletem nem jött, és halvány fogalmam sincs, hogy képes-e vagyok már írni róla. Így belegondolva, fájdalmasan kevés az a tíz év, amit vele töltöttem, és már a novella elejébe belekevertem olyan régi sérelmeket, amiket nem lett volna szabad. Tudom, hogy ezt meg kell írnom. Csak azt nem, hogy ebben a momentumban, vagy...valamikor máskor. Ha mégis, akkor csak rá fogok koncentrálni. Nem arra, hogy milyen lejtőt indított el azzal, hogy elment. Nem arra, hogy mérges vagyok emiatt...csak rá, mert az szép, jó, biztonságot ad.
Erről fogok gondolkozni ma éjjel. Na meg kitalálom, hogyha meg is írom, hogyan ne viseljen meg annyira...viszont lehet, hogy akkor az egyik dalnak a helyére, ami alapján írom, majd mást kell berakni, mert az hozta elő a dühömet. Egyébként a másik, Ed Sheeran - Open Your Ears. :) Mint minden Ed-szám, szívhez szóló és gyönyörű. Akármiről is írok, mindenképp Ed-szám lesz az alapja. Uuh, tudom, ez egy kicsit most súlyos nektek, de...vegyétek figyelembe, hogy a mai napon otthon voltam, ami köztudomásúlag megőrjít. :D

De igen, tény, hogy tegnap este kicsit túlpörgött az agyam, és sokat gondolkoztam ezekről a dolgokról...ahh, kell valami, valami kapaszkodó. Nem tudom, még átgondolom, hogy mi lesz.

bisous