Még egy ilyen agyonbundázott versenyt...és már megint rohadtul mérges vagyok, de a helyzet az, hogy nem akarom telekáromkodni a bejegyzéseimet.
Ennek ellenére hányingerem van az egésztől. Szóval a következő történt:
Tök jó volt suliba visszamenni végre, túl éltem a felmérőket meg minden, és tegnap volt a Szép Magyar Beszéd. Ez egy kiejtési verseny, ahol egy szöveget kell felolvasnod és egy fogalmazást elmondanod. És aa szokásos undorító szituáció volt, hogy szép kihihiibaszottul igazságos döntések születtek a végén. Sajnos minden közrejátszott. A zsűri elnöke az a tanár volt, aki úgy kezel engem minden versenyen, mint valami piszokot a szélvédőjén, a képmutató picsája (na jó, tényleg, a harag nem megoldás, és a káromkodás sem...de jól esik.) Igazából nagyon-nagyon élveztem a versenyt, és még az a nő is elismerte, hogy jó volt, a fogalmazásom előadása kegyetlen volt, nagyon szerettem, imádtam, mindenki röhögött rajta. :) ♥♥ :D De volt egy kis bökkenő. A fogalmazási témám a Túléltem volt, és mit ne mondjak, az egész ennek a versenynek a túléléséről volt, nem kis kritikával. ;) Sőt, kifigurázva. Viszont nagyon tetszett mindenkinek, a szétröhögték az agyukat, a többi versenyző szerint nagyon jó volt az előadásom, sőt, volt aki szerint az egyik legjobb. A lényeg, hogy nagyon szerettem, és bíztam benne, hogy a zsűrit a kis szurkálódás nem lehetetleníti el. De hiába láttam a többi két zsűritag arcán, hogy szimpatikus vagyoki nekik, és nevetnek (sőt, az egyik közülök még ismert is és azt hiszem, kedvel. :) ), az a nőszemély mindent elrontott...a kiértékelésen úgy nyilatkozott, hogy az szerezte meg az első három helyet, aki szépen szavalta a szöveget. Na, akkor már gondoltam, hogy cseszhetem az egészet, mert a Némber (ez olyan becenév lesz neki, mint a szeretett magyar tanáromnak a Turi :P) ki nem állhatja az olvasásom, minden alkalmat megragad arra, hogy ócsároljon. Nem mintha túl sokat szavaltam volna, (tekintve, hogy itt egy egyoldalas szöveget kellett felolvasni, művészien előadni) vagy valami. De sosem ad egyetlen esélyt sem. Tudjátok, kegyetlenül fáj az igazságtalanság, főleg, hogy a Némber alapjáraton még szimpatikus is, csak aztán amikor meglátod, hogy kik a kedvenckéi, kiket szúrkál, és milyen a tanítási módszere...na akkor kerülget a rosszullét. Undorító, régimódi, képmutató, fúj. Azt kívánom, bárcsak adna nekem egy esélyt, bárcsak megértőbb, jobb személyiség lenne, és akkor gyakorolhatnám a kevésbé (de azért annyira nem gyönge!) erős oldalamat is, a szavalást, és nem mindig csak egy embert pesztrálna állandóan a Némber...
Szóval már kezdett felfordulni a gyomrom már a sok üres beszédtől, amit a kiértékelésen előadott (a másik zsűritag, aki ott volt el is ment, gondolom már ő sem bírta ezt...), sőt, még be is vallotta, hogy neki az egész versenyben az olvasás számított, és hogy az egész tőle, az ő befogadóképességétől függ, sőt, hogy tudja, hogy nem kellene lenyomnia a hegyi beszédet (de azért ezután még fényes mosollyal dumált tovább nagy átszellemültséggel), mindezt bevallotta baszki, mintha azt vágná a képedbe, hogy baszhatod, kisanyám, mert az megy tovább, aki rendelkezik valamilyen protekcióval. És hát így is volt. Az első helyet Juci szerezte meg, amire viszont nagyon büszke voltam, ő az egyetlen helyes döntés az első öt helyezett körül, na de azért ott is volt egy kis plussz. Senki nem indult egyenlő eséllyel, az anyád büdös szétcseszett falevélerezetének rázangyalát, senki az ég világon, mert hogy a picsába adhatnak olyan nehéz szöveget egy ötödikes kislány kezébe, amit még a kilencedikes is nehezen fog fel tizenöt perc feldolgozás alatt?! Szóval Juci eleve a Némber kivételezettje már évek óta, milyen érdekes, hogy minden versenyen, amin ott van a Némber, ő szerzi meg az első helyet...ráadásul ő évek óta szaval, és gyönyörűen, komolyan, de most mit mondhatnak azok, akiket soha nem készítettek fel rendesen szavalni, olvasni...
Na jó, azt nagyon helyesnek éreztem, hogy Juci az első, de hogy az a....az a kikú...nem, nem, tiszteletet. A második hely egy olyan hatodikos kislányé lett, aki a drámatanár osztályába jár, már volt koferancié az év végi műsoron, a végtelenségig beképzelt, és szegénykét agyonistenítik. A saját fülemmel hallottam a fogalmazását! Hát nem volt jó. Nagyon nem. Akkor meg csak a hülye nem vonja le a következtetést, hogy az egész a Némber műve, ezek tényleg csak az olvasás alapján juttatták tovább az embereket!
A többi helyet inkább nem is részletezem. Mind tanárgyerek, elitként kezelt...ugye nincs mit mondanom?
Őszintén...nem a többi gyereket hibáztatom. Abszolút. Mind azt hitte, hogy a két kilencedikes jut tovább, persze mindenkinek leesett, hogy mi van, amikor kimondták az irreális eredményeket. Én és Detti, akik tavaly és azelőtt is az első háromban szerepeltünk ugyanazokkal az emberekkel versenge, mint ebben az évben, a hatodik, hetedik helyre kerültünk! Igen, szerintem ebből szerintem ti is ki tudjátok következtetni a többi okot meg hasonlókat.
És lezárásként elmondom a tetőpontot, amikor a hányingeren kívül olyan szintű dühroham kapott el, hogy majd összecsuklottam, hogy vissza tudjam tartani...a Némber, amint kiléptünk az ajtón a kiértékelés után széles mosollyal telibe vigyorog, nagy dolgában megrázza magát, és negédes arckifejezéssel azt meri még sipítani a képembe a barátaim előtt, akik elkísértek, hogy "Mi van, Eszterke, csalódott vagy?" Egy másodpercig azt hittem, hogy odarohanok hozzá, lekenek neki egyet, és azt mondom, hogy így már sokkal jobb, bazdmeg, aztán vettem egy mély levegőt, mint említettem, majd beleful'tam, hogy lenyugodjak, és gyorsan túltegyem magam rajta, még a könnyem is kicsordult belé, de aztán végül csak egy gyönyörű fogkrém-reklámos mosollyal azt feleltem neki, hogy igen, tanító néni! Mire ő kidüllesztett valaggal elégedetten bevonult a tanári szobába. A többiek meg csak bámultak rám, szerintem a helyemben nekiugrottak volna. Megbosszulta rajtam az előző két évet, amikor mindenféle undorkodások nélkül volt esélyem nekem is a versenyben, mert ő nem volt benne a zsűriben, sőt tavaly is Turi állt ki mellettem, hogy mehessek, természetesen a Némbernek eszébe sem jutott volna. (Idén se...) Nem ragozom tovább, mondtam már, hogy mit jelentek neki.
Szóval igen, azért érzem, hogy igazságtalan volt ez az egész. Elvette a kedvem egyelőre minde ilyesfajta versenytől...De nem baj, tíz év múlva személyesen invitálom majd a Némbert a könyvbemutatómon való felolvasásomra, átadok majd neki egy példányt dedikálva azzal, hogy Köszönöm, hogy nem hagyta, hogy elbízzam magam az alapiskolában, és megtanított arra, hogy az igazak a keskeny ösvényen járnak, és küzdenek az igazságtalanok ellen. Alapiskolában vagyunk, mindenkinek a képére fagyott a nevetés, de semmit nem tehetünk, nem érnénk el sajnos vele semmit. Az lesz a legjobb most, ha gimiben lesz még egy olyan tanár, mint Turi, aki segít megtanulnom rendesen szavalni (megjegyzem, amiért mások kiálltak mellettem, a Némbernek muszáj volt vagy három éven át felkészítenie, fogadok, hogy nem igazán a jó hangsúlyozást tanultam...), és nem csak íróként jelen lenni. És igen, a hátránya ennek az, hogy bizony a fogalmazásomban kimondtam olyan dolgokat is, amit a Némbernek oka volt megbosszulni...azt hiszem, megbocsátok majd neki, de nem vagyok még képes holnapra elfelejteni ezt az egészet, sajnos nem...
bisous