Jaj, édes málnabukraim! :D Túl vagyunk a Koszorúcskán. :) Azaz: ne, túl vagyunk a Koszorúcskán. :(

Még mindig rendesen fáj a lábam, és egész nap olyan nyomott hangulatom volt, ahogy szépen lassan előtört a tegnap éjjel összes emléke. Frenetikusan jó volt. De most komolyan. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok annak örülni, hogy beadtam a derekam a tánciskolára. Az órák, a táncok, és a záróbál...felfoghatatlan. :D Együtt táncoltunk, a fiúknak se volt már semmi szégyelnivalójuk, és így különösen hosszú koszorúcskát tartva (az eddigiekhez képest) hajnali 3-ig bulizhattunk. Bár nekem már annyira fájt a lábam, hogy negyed háromkor hazabicegtem, és azóta is próbáltam kímélni szegény talpam, mert ugye nincs hozzá szokva a majd´ huszonnégy órás magassarkú hordáshoz. El se tudom képzelni, mi lett volna, ha megveszem a Deichmannban próbált gólyalábakat, amikben jó, hogy orra nem buktam. Szerencsére egy szép tánccipő mellett döntöttem.

A két Krisztikém és Ági foglaltak maguk mellett helyet nekem, és ennek nagyon megörültem. Szeretem őket. Jó tudni, hogy vannak mellettem olyan barátok, akik nem csak az örömöt, de a problémákat is megértik, és sokszor jól kiegészítjük egymást. :P

Nos, most pedig épp végre valahára a Like Mindsot készülök megnézni, amely eléggé borzongató már előre, főleg azzal a szlogennel, hogy "How do you stop a killer who is inside your head?" vagyis "Hogyan állítasz meg egy gyilkost, aki a fejedben van?". Nem biztos, hogy lesz a legjobb választás éjjelre, és hogy nem fog egy kisebb lelki traumát okozni, de mit mondjak, szeretem a súlyos mondanivalójú filmeket, amik megfognak. Ennek ellenére szívesen nézek családi vígjátékot is, ami a maga szeretetteljes egyszerűségével visszahozza a befolyásolatlan, szimpla szeretetet, jóságot és elbűvöl.

Úgy gondolom, a Like Mindsról még fog cikk születni, nem utolsó sorban arról, hogy milyen istenien passzol Eddie Redmayne-hez, a fiatal, vidám, sajátos stílussal rendelkező nem tucatszínészhez a kétségbeesetten elmezavarodott, ám mégis szívbemarkolóan sajnálatra méltó pszichopata szerepe. Sugárzik belőle, hogy ez az élete, a színészet az, ami boldoggá teszi és célokat ad neki. Gyönyörű. Egyedül csak attól félek, hogy a sok elmés, gondos munkát igénylő szerepkör nehogy annyira feleméssze, mint a legalább olyan jó Heath Ledgert, akinek a halála tragikusan idillikus a posztumusz Oscar-díjával és tönkrement családjával.

Megnézem a filmet. Nagyon kiváncsi vagyok...az egész történetre. :)
Jó éjt, drágák.