Sziasztok! :) Na, így frissen, kialudva azért mégiscsak más blogolni, mint tegnap éjjel egykor. xD Boldog Halloweent mindannyiótoknak! :)) De sajnos ezen a szép őszi ünnepen nem csak ez az egyetlen, amit nem szabad elfelejteni...

Bizony, immár 30 éve annak, hogy James és Lily Pottert megölték. Emlékezzünk rájuk most ezzel a könyvrészlettel!

"Szeles és nyirkos este volt; két töknek öltözött gyerek billegett át a téren, s a boltok kirakatai tele voltak papírpókokkal, annak a világnak a csicsás műkellékeivel, amiben a muglik nem is hisznek… Ő siklott előre, s mint ilyen alkalmakkor mindig, el-töltötte önmaga fontosságának, erejének és igazának szilárd tudata… harag nem volt benne… az a gyenge lelkek fegyvere… de diadalmámor, az igen… régóta várt erre a napra, sóvárgott utána…
– Jó a jelmeze, uram!
Közelebb ért a kisfiúhoz, és annak lehervadt a mosolya, mert már látta, mi van a csuklya alatt; festett arcára kiült a félelem, s már fordult is, és szaladt… Ő ujja hegyével kitapintotta a pálcát a talárja alatt… elég volna egyetlen apró mozdulat, és a kisfiú sosem érne oda az anyjához… de felesleges, teljesen fe-lesleges…
És már egy másik, egy sötétebb utcában haladt. Végre kibon-takozott a szeme előtt a cél… megtört a Fidelius-bűbáj, csak ők még nem tudják… lába annyi zajt sem keltett, mint a járdán csúszó száraz levelek, amikor a sötét sövényhez lépett, hogy átnézzen fölötte…
Nem húzták össze a függönyt, jól látta őket a kis nappaliban: a magas, szemüveges, fekete hajú férfi színes kis füstfelhőket eregetett a pálcájából a kék pizsamás, fekete hajú fiúcska szó-rakoztatására. A gyerek nevetett, s apró kezével a füst után kapkodott…
Kinyílt egy ajtó, és belépett rajta az anya; mozgott a szája, valamit mondott, és sötétvörös hajfürtök hullottak az arcába. Az apa felvette a gyereket, és a nő karjába adta. Azután a ka-napéra dobta pálcáját, és ásítva nyújtózkodott…
A kapu halkan megnyikordult, mikor kinyitotta, de James Potter nem hallotta a zajt. Fehér kezével kihúzta a pálcát a köpönyege alól, az ajtóra szegezte, és az kicsapódott…
Már átlépte a küszöböt, mikor James kirohant az előszobába. Könnyű, túlságosan könnyű, hisz nincs is nála pálca…
– Lily, fogd Harryt, menekülj! Itt van! Ő az! Menekülj! Majd én feltartom…
Méghogy feltartja őt, pálca nélkül! Nevetett, csak aztán mondta ki az átkot…
– Avada Kedavra!
A zöld villanás betöltötte a zsúfolt előszobát, megfestette a fal mellett álló gyerekkocsit, ragyogó fénycsövekké változtatta a lépcsőkorlát oszlopait, és James Potter összeroskadt, akár egy marionettbábu, aminek elvágták a zsinórjait…
Az emeletről lehallatszott az anya sikoltozása; pedig neki, ha okosan viselkedik, nincs mitől félnie… Ő felment a lépcsőn, s szórakozott derűvel hallgatta, hogyan próbálja a nő elbariká-dozni magát… nála sincs pálca… mennyire ostobák ezek, bará-tokra bízták az életüket, nem tudják, hogy a fegyvert egy pilla-natra sem szabad letenni…
Kitárta az ajtót. Pálcája egy lusta intésével félresöpörte a sebtében odatolt székeket, dobozokat… és ott állt a nő, karján a fiával. Mikor meglátta őt, gyorsan berakta a gyereket a háta mögötti kiságyba, és széttárta a karját, mintha így segíthetne a fián, mintha a helyére léphetne azzal, hogy eltakarja őt…
– Harryt ne, Harryt ne, könyörgök, csak őt ne!
– Állj félre, te ostoba… eredj innen…
– Ne bántsd Harryt, könyörgök, inkább engem ölj meg…
– Utoljára figyelmeztetlek…
– Ne bántsd Harryt! Kegyelmezz… könyörgök, kegyelmezz… Ne bántsd Harryt! Könyörgök! Bármit megteszek…
– Állj félre… állj félre…
Eltaszíthatná a nőt a kiságytól, de tisztább, ha végez az egész családdal…
Felvillant a zöld fény, és a nő összeroskadt, épp úgy, mint a férje. A gyerek nem sírt, ahogy addig se; az ágy rácsába ka-paszkodva állt, és derűs érdeklődéssel nézett a betolakodóra – talán azt gondolta, az apja rejtőzik a köpeny alatt, ő csinál ilyen szép villanásokat, az anyja meg mindjárt nevetve felugrik a földről…
Ő gondosan a gyerek arcára irányította a pálcát. Látni akar-ta a pusztulását, látni akarta, hogyan szűnik meg ez az egyetlen, megmagyarázhatatlan veszély. A gyerek elsírta magát – most már látta, hogy ő nem James. Zavarta őt a sírás, az árvaházban se bírta soha elviselni a kicsik bömbölését…
– Avada Kedavra!
És akkor összeroppant: semmivé vált, testetlen fájdalommá és rettegéssé… el kell rejtőznie, nem itt, a ház romjai között, nem itt, ahol a gyerek üvölt, hanem valahol messze… nagyon messze…" (HP 7)

Forrás: transportus.gportal.hu

Ha már évfordulóknál tartunk, azt is érdemes megemlíteni- hogy valami vidámat is említsünk :D- hogy ma húsz éve, hogy Ron és Harry megmentették Hermionét a trolltól, ezzel életre szóló barátságot kötve. :)

Lily és James halálával kapcsolódik össze a következő megemlékezés is: 30 éve annak, hogy Sirius Blacket ártatlanul az Azkabanba dugták. :/ (Persze tizenhárom évvel később megszökött.)

Úgyhogy azt hiszem, ma minden HP fannak könnybe lábad a szeme, ha ezekre a régeltelt eseményekre gondol. :)

Persze attól függetlenől Halloweenezzetek ezerrel, megy a buli, gyerekek! :)