Izé...először is köszönet illeti Jonst, amiért megmutatta nekem ezt a...kis...filmecskét. :D Mielőtt még rátérnénk a lényegre, beszéljünk ne róluk, hanem valami kevésB nyomasztó témáról.

All right, kids, igazándiból jól folytatódott a hét, ma már meegint volt egy óránk a földrajzossal, még hozott anyagot is, de szerencsére csak kinyomtatva, bár fogalmam sincs, miről magyarázott, Gézával találtunk érdekesebb témát. :D A német az merveilleux volt szokásosan (öhm, talán egy német jelzőt kellett volna használnom...xD), szlovákon most madarak szülése helyett csapkodtam a kezemet, hogy jobban beinduljon a vérkeringésem, mert már könnybe lábadt a szemem az ásítástól, a törit már nem is erőltettem, szokásosan bealudtam, szövegértésen Vikivel ültem, a mérhetetlen mértékű logikánkkal megoldottuk a feladatokat (ez ennyi? biztos. hmm. oké.), aztán elszórakoztattuk magunkat a többiekkel, szkandereztünk, szarvasbőgést imitáltunk az üvegünkkel, csak a szokásos...meg mivel az ajtó mellett ültem, néha unalmamban kinyitottam, de...egyszer valaki visszacsukta. (?? o.O) Magyaron már igazán jó kedvünk volt, úgyhogy szinte egész végig szakadtunk mindenen, legalábbis én, például óra elején mondta Turi (jaaa, a rendes tanárokat furcsa csak úgy letanározni vagy a vezetéknevükön illetni...), hogy ebéd után itt a melegben még elalszik, mire altatót akartunk neki énekelni, én meg rávágtam, hogy tudok egy holdról szóló dalt...(ahh, ne kérdezzétek, ilyen rossz vicc hogy jutott az eszembe...:D :D) Csak a hold ragyogjon, a nap az égen. Úgyhogy enyhén szólva dőltünk a röhögéstől,  a padtárskámat majd' megfullasztottam...:D (De visszavágtam neki, mert miközben olvastuk a Tótékat, ő kukacokat rajzolt nekem, úgyhogy amikor Turi mondta, hogy folytassa valaki, odaszóltam neki, hogy olvassa már...:P Ő meg még hangosan vissza is kérdezett, hogy ja, ő? :D :D A többiek röhögtek, a tanár mosolygott, Géza meg bevette és olvasott. xD) 
Délután zenén már egészen ment a vizsgaanyag, de asszem, hogy a modern darabomba bele fogok halni az extázisban, vagy nemtomén, de olyan érzelmi síkokat kell közvetíteni a zenében, hogy szerintem leájulok majd a színpadról. A zongoristának meg külön kellett adni kottát gyakorolni, mert ugye én három fajta furulyával játszok, ő meg csak egy hangszeren adhatja át magát a totális idegbajnak. xD Jó lesz ez. :D
Éés, great news, szintén elsősorban Jonsomnak ajánlom, hogy végre ma sikerült megszereznem a Perkset, muhahahaaa! :D (  The Perks Of Being a Wallflower ) Mármint könyvben ugye. Bejártam érte Sopront, Pápát, Pestet, erre hol találok, Komáromban. xD Jó, ez is csak az utolsó példány volt...de már most imádom. :D (Vettem hozzá egy Muchás könyvjelzőt is. :) ) Yeep (meddig tudom ezt még máshogyan leírni? :D), úgy néz ki, a könyv után egy mixelt könyv-film véleményezést is kaptok majd róla, azonban...

 
Még ezzel a Beszélnünk kell Kevinről véleményezésemmel figyelmeztetek  mindenkit, hogy imádom Ezra Millert, úgyhogy...keeping my eyes on you, guys. :D
Lássuk. Ugh, ez nem lesz egyszerű...a pszicho-thrillerek mindig tele vannak metaforákkal, posztmodern történetszerkesztéssel, és valljuk be, ááullatian nehezen elemezhető karakterekkel. Igen, ilyen a Beszélnünk kell Kevinről is...a cím jól eltalált, egyébként, megragadja a központi feszültség lényegét, az anya vívódását, hogy már rohadtul beszélni kéne Kevről...
A történet. (Amelyben nem megyek még bele inkább a karakterek jellemébe...) Eva, Tilda Swinton, egy sikeres, kiegyensúlyozott new yorki útikönyvszerzőnő, minden klappol az életében. Egy napon  gyermekáldás áll a házhoz, aminek Eva férje, Franklin felettébb örül, azonban Eva nem tud hozzá hogyan viszonyulni. Miután a kis Kevin (Ezra Miller) megérkezik, az anya-fia kapcsolat a kezdetektől az abszurditás vééégtelen szivárványában pompázik, az egyik is dilis, a másik is. Miután Kevin húga, Celia is a világra jön, Eva bebizonyítja, hogy képes a normális családanya szerepét magára ölteni, a bátyj féltékenysége pedig egyre csak nő húga irányában, míg végül felelős nem lesz a Celiát ért balesetért, és mááás zűrös ügyekért.
Okey, anélkül, hogy nem spoilereznék, kölkök, nem igazán tudom ezt kifejteni, ezért hát tegyük ki, hogy SPOILER ALERT! és már mehetünk is tovább.
A film koncepciója olyan kérdéseket feszeget, mint az eredendő bűn megfejthetetlensége, az egyszerűen velejéig romlott dolgok tragédiája, és mindennek forrása: az ember szeretetéhsége. Az én (keresztény alapú) értelmezésem szerint az eredendő bűn...igazából egy megfoghatatlan dolog. Elfogadhatjuk, hogy valamilyen szinten mindenkinek van egy "sötét oldala",de gondoljunk már bele, nem csak amiatt a közhely miatt, hogy sötétség nélkül nincs fény, de miért lenne az embereknek szabad akaratuk, ha olyanok lennének, mint a gépek, hogy mindent egy adott norma szerint csinálnak, ami szerintük jó. Oké, ez nagyon bonyolult, és iszonyat túl van komplikálva az én fejemben is mindenféle teológiai dzsumbujjal, aminek jobb, ha most csak a felszínét érintjük. Tehát, eszerint az elmélet szerint az eredendő bűn is a relativitás kérdése. Teszem azt, egyes törzseknél ugye a kannibalizmus teljesen elfogadott, mi pedig szabályosan kitaszítanánk az embert közülünk, aki ilyet tesz. A mi normáink szerint létezhet ilyen fajtája a romlottságnak ugye, de általánosságban véve kijelenthetjük, nincs olyan, hogy eredendő bűn. Nos, akkor lássuk a mi konvencióink szerintit. Én végig úgy éreztem a film alatt, hogy Kevin mindössze az anyja szeretetére és elfogadására vágyik, már kiskorától kezdve, ám a félreértések sorozata mindig úgy alakítja történetünket, hogy ez még véletlenül  se jöhessen létre köztük. A fiú túl messzire megy, mire az anyából előtör az állat, és bár Kevin nem fogja fel, hogy valamilyen módon ő is hibás, nagyon fáj neki az édesanyja viselkedése. Példának okáért, amikor Kev eltöri a karját. Gondoljátok csak végig. Az egész dolog pedig ott kezd kiteljesedni véleményem szerint, amikor Kevin már látja, hogy Celiát sokkal jobban szereti az anyja, hovatovább félti őt a bátyjától. A tetőpont mégis, hogy miután Kev nemcsak az iskolában mészárol, de a családját is lenyilazza (újabb eszmefuttatás: amikor anyjával jóban voltak egy időre kiskorában, Eva Robin Hoodot olvasott neki, figyelemfelkeltés másik ismérve), Eva az egész megaláztatást, minden gyűlölködést, sőt, az élete összeomlását válalja magára azzal, hogy látogatja Kevint a börtönben. (Önkéntesen vonul száműzetésbe, megint egy kétségbeesett üzenet az anyja szívéhez.) A tizennyolcadik születésnapján meg is kérdezi tőle, miért tette, mire Kev arcvonásai, ha csak egy pillanatra is, de a beteges gúnyból előrántják azt a sebzett, szeretetéhes kisfiút, és ő csak annyit válaszol: Azt hittem, hogy tudod...éés ennyi elég már nekünk, nézőknek is, hogy tudjuk, ez a két elmebeteg élete egymásra vár, hogy beteljesedjen. Kevin végig azt hitte, hogy édesanyja direkt ignorálja az ő jelzéseit, amelyek minél agresszívabbak lettek, annál jobban ijesztették meg Evát. Miután Eva döbbent arckifejezéssel mered fiára, Kevin szoros ölelésbe zárja az anyját. És ez nekünk hol segít az elmélkedés lezárásában? Bármit teszünk, akár lázadunk, akár másokat bántunk...mindent a gyarló emberi mivoltunk miatt teszünk, mert nem tudunk értelmezni egy olyan egyszerű, mindent betöltő érzést, mint a szeretet. Legalábbis nekem így jött le végül a film.
Most, hogy ezt kifejtettük, értékeljük is a mondanivalót. Szerintem ez a mű belsőleg igen jól össze volt rakva, a posztmodern zavargás az idővel abszolút nem idegesített, nem zökkentett ki a történetből, sőt, csak fokozta az izgalmat. Tény, hogyha egy picit jobban átgondolják a mondanivalót, még jobb lehetett volna, én egy picit úgy éreztem, mintha a rendezés a csakazértis a pszicho-thriller részére nyomna, nem pedig az igazi mondanivalójára. Szögezzünk le valamit. Központi témára építjük a műfajt és nem pedig fordítva. A metaforák egy kissé túl szájbarágósak voltak, jó, hogy ki nem szúrta a szemgolyóim a folyamatos lovagolás a vörös színen, esküszöm, még a kutyám is megértette, mire akartak asszociálni. Mondom, szerintem a rendező-forgatókönyvíró páros nem igazán tette helyre az egész ötletük mélységét.
Látványra nem egy nagy eresztés, sokszor nekem elég egysíkúnak tűnt az egész, talán jobban beleélem magam ebbe a pszichopaták vagyunk szituba, ha érdekesebben játszanak a hangulatokkal és a színekkel, nem állandóan egy borongás kisvárosban támolygunk. A vágás rendben volt, nem keveredtek bennem össze az idősíkok, érzékeltették, hol járunk meg mit csinálunk.
Tilda Swinton szerintem túlélése egyik meghatározó alakítását hozza ebben a filmben, kiválóan játszik, olyannyira, hogy vibráló egyénisége néha-néha már túlzottan is kitölti a teret, ezért is lesz szürke a látvány, unalmas a környezet.
Huh, gyerekek, Ezra Miller itt mindössze még csak 18 éves, holy creep, amikor ezt az undorító emberroncsot kell játszania. Akármennyire is kevesellték Swinton mellett a kritikusok, minden elismerésem az övé. Azt hiszem, hogy még rosszul leszek pár napig, ha a velőig hatoló tekintetére fogok gondolni. Tény, hogy Ezra embertelenül fiatal a szerepben, ezért is hoz szerintem abszolút gyönyörű karaktert. Egy kedves kritikustól azt olvastam a Porton, miszerint Ezra csak a bakfis (hogy mennyire gyűlölöm ezt a szót...) szívek megdobogtatására használandó a filmben, de bazmeg, normális ember nem esik bele egy ilyen tudathasadásos őrült tömeggyilkosba! Tény, hogy Ezra dekoratívabb, mint egy rakás dísztök (ezek a hasonlataim...:D), és pont ez teszi mélységesen ellentétessé és rohadt ijesztővé a személyét a vásznon. Egy angyali arcű ördög. Szóval bizony igencsak szeretnék kiállni a srác mellett, mert fix egy istenverte tehetség, és például még nincs itt az ideje a Perks kritikámnak, de ó,  te jó egem, hát szerethető karaktert meg aztán még eredetibben és tényleg szívdobogtatóan hoz.
Hát, nem tudom, mennyire volt érthető a film levezetése, mert igazából mindenkinek azt tanácsolom, hogy erős indivídumként tekintse meg ezt az alkotást, és saját nézetei szerint vonja belőle le a tanulságot. Abszolút ajánlom mindenkinek, azért lehetőleg este nyolc előtt fejezzétek be a nézését, mert nem garantálom, hogy aztán nem lesz gyomorforgató éjszakátok. :P Úgyhogy Ezra Miller support, kölkök, holnap folytatjuk.