Avagy Anna Karenina ismét a vonat alá veti magát! (Meglepően megint egy félvéleményezős bejegyzés következik, fura, hogy tervezés nélkül viszem végig a listázott filmjeim véleményezését...)
Nos, kids, nagyon jól indult ez a hét, remélem, hogy így is marad.  :) A frusztráló kémiánk helyett első órában földrajz volt, amin egy igen elgondolkodtató vitát folytattunk le, volt Fidel Castrónk, Gyurcsányunk (maga a tanár :P), Robert Fico, Ferenc pápa, argentin elnökasszony, Erzsébet királynő, brit miniszterelnök...és ugye ezeket a szerepeket mind néhány osztálytársam játszotta el. :D :D (Egyértelműen a pápa volt a legjobb...xD) Szóval, ja, a föci órák egész...szórakoztatóak. Szlovákon kaptam néhány egyest, azaz ötöst, tartalomra meg egy nyelvtani anyagra, aztán vettünk egy ilyen madarakról szólü olvasmányt és a végén kulcsszavak segítségével meg kell szülnöm az agyamba...a madárkákat. (??!!) o.O Na most el tudjátok képzelni a szituációt, ahogy alig bírom visszatartani a röhögést, mert ugye éppen mentálisan hoztam a világra madarakat(?), és közben mondjam az olvasmány tartalmát...
A magyarunk is elmaradt, de hála Istennek értelmes tanár jött be helyettesíteni (nem az angolos, de jó, nem ment szét az agyam a rikácsoltásától...), és vele beszélgettünk a költők szerelmi életéről, de ő ugye persze nem tudja a mi osztályunk irodalombeli zsenialitását, szóval gondolom meglepte, hogy elég épkézláb dolgokat hoztunk össze. :D Matekon csak úgy volt szabad foglalkozás (öhm...megmérgezték az ofőt, vagy mi?!), és Axival, Wicyvel meg Jucival komoly diskurációt folytattunk le a Szent Johanna Gimiről (ráadásul Wicy készített nekem egy Ramones karkötőt, aww♥), meg zenékről (végül is arra jutottunk, hogy az értelmeseket szeretjük, amiknek a dallamának, szövegének van jelentése...), úgyhogy eltelt a nap...elég jól, tényleg...mi történt ,hétfő van?! Fura ez az egész...hmm...de azért maradhat ilyen. :D

Aszondja, hogy...Tolsztoj klasszikus 2013-ban?! Hát nem kis fába vágták a fejszéjüket. Így utánanézve bizony ez már a nyolcadik feldolgozása Anna tragikus történetének, és azon fanyalgók kérdéseire, miszerint miért volt szükség még egy adaptációra, azt válaszolnám, mert például nem hiszem, hogy a generációnk, jómagam sem, túl sok Tolsztojt olvasna...és azt hiszem, hogy a napjainkban tetőfokára hágó 3D-s minden cuccos-muccos csízióban megforgatott filmipar kiváló lehetőséget ragadott meg azzal, hogy a fiatalok, ismétlem, a fiatalok számára dolgozza fel a művet ismét. (Úgyhogy köszönöm szépen, be lehet fogni, attól még, hogy a szocit megélt szüleink kívülről fújják a történetet, még nekünk is jogunk van ismerni azt.) Öhm, és akkor hogy szerepel? Attól még, hogy ezredszerre bemutatott alkotás, meg kell lennie a színvonalnak...hááát...
Bevallom őszintén, jó ideje nem néztem bármit is szinkronosan, de azt hiszem, ez kifejezetten praktikusan eltalált dolog lett, nem vett el a filmélményből. Nézzük meg először is egy kicsit kívülről a cuccot...ugye a rendezőszékben Joe Wright, aki fogalmam sincs, milyen filmeket jegyez, úgyhogy be sem tudtam lőni a tőle esetleg elvárható stílust. Nem láttam egy ezelőtti feldolgozást sem, de erről lerítt, hogy tényleg a mi korosztályunkat választotta célközönségül, igazából semmi bajom nem volt ezzel a követhetetlen színházas-való világ dzsumbujjal, amire a mű szerkezete épült, megoldották ők ezt szépen. Az viszont már egy más kérdés, hogy ugye ez egy szerelmi, társadalomkritikai, realista regény az öreg Levtől, és az egész roooooHADTUL csöpögött a cukormáztól, gyjízusom, de undorító volt. Úgy éreztem magam, mintha ismét gyerekkorom egyik ijesztő Diótörő előadásán lennék, amiben Diótörő úgy nézett ki, mint egy agyonsminkelt, retusált félig nő bábu, akinek a feszülős gatyácskában, amiben a balettot ugribugrizta, kilátszott mindene...most ne mondjátok már, hát nézzétek meg, Matthew MacFadyenen, apám, életem végéig el tudtam volna röhögni azzal a bazinagy morcos öregapó bajusszal, és senki ne mondja nekem, hogy az romantikus, hogy fél óra, mire kinyögöd a szerelmed nevét, hogy: Nyikolaj Nyikolajevics...ovics...csevics...mevicsov, komolyan mondom gyerekek, Keira Knightley meg Aaron Johnson fűtötték a porondot, mint egy begyújtott kazánház, de szétgyilkolta a pillanatot, amikor már majd' elolvadtak egymás karjaiban, és...csak kimondták egymás nevét, na. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én valószínűleg meghalnék a röhögésben, ha az orosz barátomnak a nevét suttognám...érzéki momentumainkba beletenyerelve.
Úgyhogy igeen, a kosztümök, a kis loknicskák meg éntudjammicsodák voltak még aggatva az emberekre, eléggé el lettek túlozva, nem egy realista adaptáció ismérve, de a vágás meg az operatőri munka mondjuk kifogástalan volt. Úgy csöppentél Szentpétervárról egy déli mezőre, ahol kaszáltak, hogy észre sem vetted, mert szépen összepasszították (ezer éve használom, de gőzöm sincs, van-e ilyen szó...) a hangulatot, az alakokat. Igen szép volt. A jelenetek összevágása abszolút nem zökkentett ki a történetfolyamból, már csak az, igen, itt is kifogásolható, hogy bele akarták préselni ezt az elég nagy mondanivalóval bíró történetet egy tündérmese(?) keretei közé, olyan szinten, hogy például, amikor felültek a szereplők a vonatra, egy...egy játékvonatot mutattak a képernyőn. Was?! Na ebből a szempontból nem működött a színházasdi. Néha már túúlságosan is úgy érezted magad, mint egy darabban, de minek akarnak ezek színdarabot csinálni, amikor a filmmel sokkal könnyebben át tudják adni a történetet?! Az ütemezés rendjén volt, sőt, a kacifántos orosz nevek ellenére tudtam, ki kicsoda. Piros pont.
Nos, akkor a történet. Aki esetleg nem ismerné, annak dióhéjban annyit, hogy Anna egy boldogtalan házasságban él, és miután felkerekedik Moszkvába, hogy megmentse bátyja házasságát, amiért az félrelépett, a vasúton (legalábbis a film szerint) találkozik a haláljóképű Vronszkij gróffal. (Hmm, csak azon gondolkoztam, milyen iszonyat nehéz lehetett találni egy olyan 21. századi pasit, akinek jól áll ez a romantikus tiszt imidzs a kis pödört bajusszal együtt, ami például MacFadyenen nem sikeredett, ő egyébként Anna bátyja, Aaron Johnsonon viszont...o.O Isten a tanúm, vonzóbb, mint egy taligamágnes...húúúristen, de vagány volt. :D Tény, hogy a fosott szőke haj kissé fura(?), de egyébként nagyon ott volt az egész megjelenése, az a tipikus romantikus hős,  nem csodálom, hogy Anna csak úgy hipp-hopp beléesett.
Nem olvastam igazából a könyvet, de így is éreztem a történetben pár lyukat. Rendben van, hogy Vronszkij őrülten szexi meg minden, de mégis mi az a tulajdonsága, amiért Anna istenigazán úgy döntött, hogy otthagyja a férjét...meg a fiát...a családja becsületét...az életét...a józan eszét?! A baj ezzel, hogy akárhogy gondolkoztam rajta, egyszerűen képtelenség volt magam beleképzelni Anna helyzetébe, mivel egy az, hogy most meg sem fordulna a fejünkben (na jó, az értelmes, független nőknek...) társadalmi rangért férjhez menni, kettő, hogy végül is nem lehet hibáztatni Annát a félrelépéséért. Mert igazából Vronszkij az emberlieg hozzá való társ. A férje, ugye Karenin, Jude Law személyében (letaglózott, hogy azt az eszméletlen manuszt hogy elmaszkírozták...xD) jelentősen másabb karakter nála, neki egy sokkal komolyabb, nyugodtabb nőre lenne szüksége Annánál. Egy mélységesen jó ember, de valljuk be, rendesen szigorú és unalmas is...
A meseszerű megoldás ellenére a relizmus a végén mégiscsak kiteljesedik egy erőteljes drámában, és húú, de idegesített, hogy teljes boldogságban élhettek volna, de ennek a 19. század végi társadalomnak mindent el kell csesznie...hajajj. Mindenesetre Anna lelkivilága a végére brilliánsan el lett találva, de azt sajnos nem igazán tudjuk eldönteni, hogy végül is Vronszkij el hidegül-e tőle, és hal el, akkor ez azt jelentené, hogy Annának végül is egyik pasi sem igazán való, de mit keresett ott Cara Delevingne citromsárga loknikkal?! Iggen, a gyönyörű csúcsponttal teljesedni vágyó történetet már megint leoltják, úgyhogy igazából nem is tudom mit gondoljak erről...a lényeg, hogy 1874 már soha többé nem lesz. o.O
Deee amúgy nagyon jó kis megoldásnak találtam ottand Kitty meg a vöröshajú szerencsétlenség mellékszálát, kifejezetten tetszett, ahogy végül is mindkét oldalát megmutatta a mű az orosz társadalomnak.
Aaa színészi játék. Okey, akinek vinnie kellett volna: Keira Knightley és Johnson. Aki ehelyett vitte: Matthew Szuppperbajusz MacFadyen. Esküszöm, haláli volt nézni azt a manuszt, akármilyen keveset is szerepelt benne, de egyszerűen a monitorra tapadtam, amikor megjelent. A kisebb szerepek remekül voltak megcsinálva, igazából azokban a foszlányokban szivárgott át a regény igazi mondanivalója, Kelly Macdonald igazi cukiság, Kitty,  Alicia Vikander megglepően jó azzal a vörös hajú sráccal együtt, aki engem úgy ahogy voltam, letaglózott, semmi mesterkéltség, direkte vonzalom, mint Vronszkijban, nem volt benne, ő egy Toljsztojikus karakter. Egyedül az a kis rrriiiherohadt idegesítő Cara Delevingne szúrta szemecskémet, gyönyörű modell és egy frappáns csaj, de filmekből hagyjátok ki...Knightley és Johnson seem voltak rosszak, de főleg Knightley-nál igaz, hogy a szokásos szerepét jól hozta, de egyszerűen túl modern volt Annához, vagy én nem is tudom, úgy éreztem, mintha egyikőjük sem értette meg volna igazán a saját karakterét...mélységét. (És egyébként már vagy húszonakárhány órája töröm rajta a fejem, hogy Keirának honnan a luópikuliból szalajtotta a fodrász azt a szénaboglyát, amit a feje tetején hordott a film két és fél órája alatt...)
Összességében realizmus, Toljsztoj-kedvelők, orosz irodalmárok tolhatják, szét fogják rajta szakadni magukat, de igazából annak lesz élvezetes ez a film, akinek gőze sincs róla, hogy mit kéne tőle elvárnia.
Holnap lehetőség szerint megint feldolgozunk valamit, szép estét, kölkök. :)