Oké, kezdjük ott hogy ez egy felettébb elmélkedős poszt lesz, úgyhogy ha csekevényes az agyi szinted bezárhatod...(NYEM! Első lecke: Semelyik olvasó nem intelligenciahiányos, csak az író nem tudja megütni a szintjüket!)
Haj, na...válságom van. De mondom először a jó dolgokat.
Papararááám: Hölgyek, urak! Hadd mutassam be nektek szíves örömest a fentebb látható úriembert, Robert Fürtös Sheehant, (ugye így írják?!), aki a Misfits, azaz a Kívülállók Nathanje. (Gyjízusom, mindenhol ez a név...Nathaniel Buzolic, Nate Filigran, Nate Archibald...) De egyébiránt sok más remek alkotásban is szerepel, mivelhogy egyemmeg, ír színész! (Örök hálám fogja érte üldözni Jonsomat, aki fészbúkon keresztül átadta ezeket a fontos információkat.)  Szóval, úgy látszik megtalált a tízmilliomodik életem szerelme is, mint kikövetkeztethető a tegnapi elég durva appreciation bejegyzésből. Bravó. Vasárnap elkezdjük nézni ezt a sorozatot is!
Másik remek hírünk, hogy ezerrel dübörög a Trónok harca 3. évadának kampánya, ésúristen, nézzetek már meg egy képet mondjuk John Snowről, vagy Robb-ról, Aryáról, hogy Daenyt ne is említsem! Bejelentett lakosok a szívemben erre az évre is, úgy hiszem. Éés még ebbe a másik jó hírbe tartoznak ama Hunger Games: Catching Fire poszterek is, amelyek a héten láttak napvilágot. ( Peeta, csezdmeg, halál laza azon a kis képecskén, Finnick-re meg inkább rá se nézek. Utálnom kéne, de...hjaj) Incredible! Gratulálok, alapozza a tökéletes nyaramat vizujalizációs élmények terén.
Hoppá, most látom csak, van itt még valami...Óz, a hatalmas. James Franco (Te mit keresel itt drágám a 127 óra, Ízek, imák, szerelmek meg egyátalán a James Dean után?!), Rachel Weisz, Michelle Willams, Mila Kunis...remake, de ó, Istenem, micsoda szereposztás. Ne haragudjatok, de dőlök a röhögéstől, ha James Francot elképzelem tíz kiló sminkkel vállalhatatlan kosztümben parádézni ebben a filmben. Ezt muszáj látni. :D

És most jön az hogy...életemben először vagyok bizonytalan írás terén. Fuckin awesome! Úgy értem, tudtam, hogy ennek a pillanatnak is el kell jönnie, de most hivatalosan is rájöttem, hogy igen, még sokat kell fejlődnöm. (Ki másnak köszönthetően, mint az amazing magyar tanáromnak...:) ) Valahogy ez a songfic, ami Andzse pályázatára ment. Nem is tudom...igen, a vége kicsit elcsépelt, de...hogy van az már hogy nem tudok magyarosítani egy szimpla angol mondatot?! HEH?! Vagyis...igen, mindig úgy tanultam minden nyelvet, hogy egy félig más emberként tudjak gondolkodni azon a nyelven, amin épp meg kell szólalnom, talán ezért okoz gondot egyikből a másikba szerkezetileg és valljuk be, hangzásban is jó mondatot összeraknom. Gyerekek, jó, hogy leesik, de holy Jesus, teljesen más kifejezések vannak két nyelvben! És még csodálkozunk azon, hogy a The Perks Of Being a Wallflowert hogy a franczba fordították Egy különc srác feljegyzéseinek...oké. Második lecke: Ne csak gondolkodj a nyelvekben, kapcsold őket össze!
Még egy nem is kicsi probléma volt ezzel a novellával (hál Istennek, hogy most jöttem rá, és nem akkor, amikor már valami komolyabbra megy ki a játék..), mégpedig az, hogy irdatlan mennyiségű maszlagot vagyok képes...két sorba beleszuszakolni! Gondolom ti is rájöttetek, akár a bejegyzéseimből, hogy rohadtul imádok jelzőket használni, szavakkal játszani, fellengzősen mondani dolgokat. Nem is tudom, de ez nekem mint valami ínyencség, borzongatja a hátam...mert gyönyörűnek találom. Csakhogy valahol ez már nem jó. Mert néha összeegyeztethetetlen a sztori stílusával. Cöhh, gondoljunk csak bele, hogy nézne ki, ha ezt mondaná egy mai tizenöt éves fiú: "Hölgyem, kérem bocsássa meg azt az irritálóan menthetetlen jó modort, amit az ön felmagasztalt, arany koszorúba vont személye iránt tanúsítok!" Ugye, milyen szarul hangzik?!
Tudtam, hogy valami nem stimmel ezzel az egész novellával, de nem gondoltam volna, hogy ez alapjában véve veszett! Igen, a felszín simogató és még talán megnyerő is az olvasó számára, de nekem, mint írónak...:P Annak az egy dolognak örülök ezzel kapcsolatban, hogy nagyon sok hibámra ráébresztett. Ez az én gyengeségem. Alá harmadik lecke: Nem írunk szerzők számára gyártott pornót!
Miért, nem az? Igen, nekem gyönyörűség, a csöpögős-nyúlós barokk körmondat, de az olvasó szempontjából teljesen fölösleges és idegesítő. Ő a lényegre kíváncsi, az izgalomra, minél egyszerűbben. Ebben meg kell találni az arany középutat. Hasonlítsuk csak össze. Jókai és Hemingway. Két teljesen más korban élt író mégis egymás ellentétei. Jókai szavait folyékony aranynak veszem, de valljuk be, hogy kétszáz oldal elolvasása után agyfaszt kapsz a sok túlbonyolított szerkezeti résztől! Hemingwaynél viszont...hát nem lennék meglepve, ha igaz lenne a pletyka, miszerint ő miután megírta a munkáját, kétszer-háromszor átolvasta és kihúzta az összes felesleges szót, legfőképp jelzőket. És moost ugrik a majom a vízbe, mert nekem semmilyen New York Times újságíró ne mondja, hogy Hem nem hagyott hátra értékes munkásságot! Ugyan kérlek, a posztmodern irodalom egyik megalapozója. Maga Gertrude Stein tanácsolta neki annak idején huszonvalahányban, hogy próbáljon meg minél letisztultabban írni, és ő addig csiszolgatta az íráskészségét (saját magát is), míg csak meg nem lett az incredibly genious jéghegy-elve! (Guglizd ki, most nem fogom magyarázni...) Na de hogy ez miben van hatással ránk, a 21. századra? Look around, bitch, mindenki a lehető legegyszerűbb, legérthetőbb, legegyenesebb (sok a jelző xD) történetvezetésre törekedik...a legrövidebb novelláktól egészen a tízkönyves sorozatokon át a...és most figyelj, filmadaptációkig! Bamm, ezt nektek, Hemingway-utálók.
Úgyhogy yap, Jókai és Hem a két kedvenc íróm, hát én megpróbálok valahol közöttük elhelyezkedni. :D (Nem, nem úgy értem...) És így összegezve mi a véleményem a gyengeségemről? Az, hogy fuck yeah! Told neki, mindenkinek kell, hogy legyen, ami visszafogja, nekem ez az a korlát, aminek nem teli erőből kell nekiugrani, hanem vele együtt gondolkodva szépen, fokozatosan átlépni, és jéé, kitárul előttem az egész világ!

Na...kifejezetten jól esett most elmélkedni, people, és ez a három lecke igencsak megleckéztetett. (A szóviccek meg én...) Szép volt, szép volt. Holnap élő (majdnem élő...) tudósítást hozok a Szent Johanna Fuckin Gimi nyolcadik (gyjízusom, hol tartunk...) részének dedikálásáról. Addig is, kössétek fel a gatyátokat, mert a vég...a vég mindig nehéz.
Hmm, már megint nem fogom befejezni az Interjú a vámpírralt...erről a könyvről is van egy elméletem, de majd ha elolvastam!

bizű, kölkök.