Szubjektív véleménynyilvánítás is megjelenhet a kritika során.

És akkor most beszéljünk egy kicsit a mai magyar középiskolások életéről. Igen, biztosra vehetjük, hogy ez az a kor, amikor az ember a legbefolyásolhatóbb, kiforr az egyénisége, az életben való célja és nagyon fontos a szociális élet is ebben a korban, mivel nagy valószínűséggel meghatározó alkotója lesz a későbbi társadalmi elhelyezkedésünkre. Ezért is nagyon fontos, hogy olyan kulturális, médiabeli hatások érjék a fiatalokat, amik elősegítik, megkönnyítik a felnövésüket, formálják világnézetüket. Na már most, ez a sorozat fiatal írónővel a háta mögött nagyon is jó ötlet, szép próbálkozás, gratulálunk. Nézzük az adatokat:

Könyvsorozat címe: A Szent Johanna Gimi
Könyvek száma: 8
Megjelent könyvek száma: 7
Szerző: Leiner Laura
Korosztály: 14-18
Téma: magyar középiskolás diákok élete

Oké, nos, az alapkoncepció szuper. Egy olyan könyvsorozat, ami képes élvezetessé tenni az olvasást, aktuális központi témával? Szuper, áldásunk rá! De akkor mi a baj? A történet...
Az első könyv szerint a 14 éves Rentai Renáta, akit csúfoltak az általános iskolában, és nyolcadikig (!) képtelen volt kiépíteni egy megfelelő szociális életet, azaz egy darab, egyetlen egy barátot szerezni - KLISÉ! -, felveszik egy francia tagozatos magániskolába. Igen, bár barátja nem volt, annyit tudott tanulni, hogy egy színvonalas iskolába került. Öhm, álljunk csak meg egy szóra... A könyvsorozat alcímei között találhatjuk: Srácok, akik olyanok, mint te. Már hogy a jó....? Igen, Magyarország fele francia tagozatos gimnáziumba jár, nem?! Ez még elő fog jönni máshol is...menjünk tovább.
Tehát Reni kétségek közt örlődve várja az új iskolát, reménykedve barátok szerzésében, de a gólyatáborba nem megy el...MÁR MIÉRT MENNE?! Majd' meghal a szenvedésben, hogy nem lesznek barátai, de eszébe se jut tenni is érte valamit, hol! Ehelyett jókislány módjára otthon marad (ahelyett, hogy megismerné az új osztálytársait...) és segít pakolni az új lakásban...jó, nem azt mondom, hogy ne segítsen, de szerintem senkit nem ölt volna meg vele, ha egy kicsit törődik magával, mert így mi, drága olvasók hallgathatjuk a sopánkodását...
A Rentai család egy II. kerületi családi házat vásárol Budán (igen, ezek a srácok tényleg olyan gazdagok, mint te...), és miután gólyatábor helyett berendezkednek, Reni édesanyjával felkerekedik, és elmennek bevásárolni az új tanévre. Na jó, a következő jelenet alatt konkrétan megrökönyödtem, amikor az anyja Karib-tenger kalózais tolltartót (érett tinédzserek, cseszd meg...) akart rátukmálni a lányra a boltban, végül csak egy kis kulcstartó lett belőle...oké, ilyen részletekbe nem megyek bele, azt hiszem, ez aalapján el tudjátok képzelni, mi a véleményem a főszereplőről.
A későbbi második, harmadik könyvekben a pici Renike élete tovább bonyolódik, nem érti Cortezt, akibe már első találkozásukkor teljes testsúlyával beleesett, pedig ha egy kicsit kinyitná a szemét...ehh. Na igen, erről a sorozatról azért is nagyon nehéz egy épkézláb kritikát összehozni, mert rendkívül jó lehetne, ha a főszereplő nem rontaná a levegőt.
Ugorjuk most át a második könyvet, mivel abból úgyis csak annyi marad meg az olvasóban, hogy nem is lesz ez az osztály olyan rossz társaság. Nos, az Egyedül című részben végre találhatunk már némi bonyodalmat Virág fura emós barátja személyében, és már a címből is megtudhatjuk, hogy nem, nem a 9/B osztálynak vannak hullámvölgyei, hanem már megint hallgathatjuk a nagy semmiről kis főhősnőnk monológjait. Ugyanis, mint említettem, Cortez a suli legmenőbb álompasija, akinek lassan már minden csak egy szavába fog kerülni, nos, ennek a srácnak barátnője lett egy undorító, intelligencia szintet degradáló punk-rock-fiús lány személyében. Éljen. Ráadásul Renáta embertelen butasága, sőt, gonoszsága miatt csak azt tudjuk meg erről a lényről, hogy úgy öltözködik, mint akit most hányt ki Avril Lavigne. Személyiségéről pedig egysíkúlag az jön le, hogy csak abban leli örömét, ha másokat cikizhet.
Megy a háromszáz oldalon keresztül szőtt szenvedéstörténet, aminek az az irdatlan, felháborító és Renáta karakterének gonoszságát teljes mértékben kimutató tény vet véget, mikor szilveszterkor a kis női nemi szerv hagyja magát Corteznek megcsókolni...miközben barátnője van. Igen, elmegy „barátnőjével“ és annak pasijával (akiről az egész könyv csak egy hangulaton át sejteti a jellemét, miközben kibbb...nagyon fontos szereplője a harmadik kötetnek, és Virág leépülésén keresztül érezhetjük csak a barát, Dorián nevű úriember erősen szociopatizmusra hajazó mivoltát) egy rockkoncertre vagy mire...öhh, are you fucking kidding me?! Ne, a főszereplő elvesztette a logikáját, öljetek meg! Már majd hogy háromnegyed éve a Virágnak nevezett emberi lény árnyék Renáta felé se néz, sőt, egyenesen ellenségeskedik vele, erre képes, és elmegy vele meg azzal a pasijával - akire egyébként még Renáta működő idegreceptorai (ja, a negyedik könyvben már ezeket  is elveszti...) is azt reagálják, hogy lődd már fejbe egy shotgunnal -  szilveszter (!) éjjel valami olyan banda koncertjére, amit még csak nem is ismer, és még csodálkozik azon, amikor Dorián elviszi Virágot pornográfiai tevékenységek céljából, őt meg otthagyják Budapest közepén. Fuck logic. Na jó, erre Renátka tesz egy elég merész lépést, édesapja helyett Cortezt hívja, hogy szedje már fel a pici seggét főhősnőnknek és vigye haza (mert taxi nincs Budapesten...), elrágatja a srácot a buliről, ahol amúgy ő is ott lehetne, és hát pörögnek az események, sírás-rívás, hideg, tüzijáték, ölelés...ééééééééés elérték, hogy a főszereplő teljesen utálható, erkölcstelen emberi hulladék legyen.  Gratulálunk.
A negyedik könyv, a hattyú halála, avagy a sokak által utált Arnold eltávozásának tragédiája. Mint már egy blogbejegyzésben kifejtettem, Arnoldot egészen értelmes és jó karakternek látom, a szomorú oldala, hogy antiszociális. Végül is távozásával feltörtünk a sorozatban egyfajta lakatot, ami Reni és a tinédzser élet normális barátai között állt.  Ez egy nagyon szépen felépített fordulat, és a Remény című ötödik részben érezzük is ennek a hatását. A főszereplő végre jólérzi magát, kevésbé frusztrálók a gátlásai, bizonytalanságai, mert mellette vannak a barátai. Juhúúúúúúúúúúúú, jó karakterek are coming! Igen, az összes többi mellékszereplőnek annyira erős jelleme, beszólásai, megnyilvánulási stílusa van, hogy öröm ez a zsenialitás Leiner Laurától. Bár épphogy innentől kezdjük őket csak igazán megismerni, Renáta végre néha-néha egészen emberien tud viselkedni, kezdi feltörni barátairól eddig felszínes véleményképünket és kezdjük sejteni, hogy Corteznek megvan a maga igazi, ütős sorsa anélkül, hogy egy percre is élvezné az iskolában ráirányuló figyelmet. Igen, ezért szeretjük ezt a könyvsorozatot, ezért viseljük el Renáta balgaságait, mert ezek az események már valamilyen szinten rávetülnek egy kamasz életére, a komolyabb olvasók is, mint én, pedig már látják, hogy nem várhatnak annyira erős és gyönyörű karakterkidolgozást, mint más sorozatok esetében, hiszen akkor a kevesebb agyi szinttel rendelkezőknek unalmasak, hosszúak és vontatottak lennének a könyvek. Könnyedek, pörgősek, a poének frappánsak és megtaláljuk őket a saját életünkben is. A mellékszereplők töltenek ki minden rést, minden lyukat a történetben, Cortez személyének rejtélyére pedig annyira rá lehet izgulni, már persze ha nem vagy túl elfogult az iránta érzett rajongástól, hogy azt mondom, amilyen cuccnak ez itt indult a kis stréber  nőszeméllyel, olyan egészen meghatározó élmény kerekedhet ki belőle, azzal a hibájával együtt, hogy néha le tudnám csapni Renátát. Tipikus Mary-Sue, de mindannyian elviseljük, sőt, némelyek még szeretik is, mert felnagyítva bemutatja a mi rossz döntéseinket.
Igen, a történetet direkt nem írtam tovább az ötödik könyvnél, azt már magatoknak kell felfedeznetek. És annak ellenére, hogy fél oldalon keresztül csak a főszereplőt pocskondiáztam, olvassátok el ezt a sorozatot. Muszáj. Nem éltél ebben a korban, ha ezt nem olvastad. Stílusra tényleg rendkívül könnyű, az írónő sikeresen veszi figyelembe a tényt,  hogy milyen kevés közönsége van a mai ifjúsági könyveknek. De nem ennek, hah! A sorozat egész mondanivalójáról pedig annyit, hogy valójában egy metafora. Azért nincsenek deeper karakterjellemzések, azért nem ismerjük őket meg igazán, mert mindegyikükből ott van egy példány a környezetünkben.
Az összes szereplő, a diákok, a tanárok felnagyított képei a valódi dolgoknak.
 Értékeljük.

Ajánlás: Igen, 14-18 éves korosztályról  szólnak a könyvecskék, ennek ellenére bátran ajánlom felnőttek figyelmébe is, jót fognak szórakozni.
Író: Az író hiteles, igazi mai magyar nő, csillagos ötös!
Stílus: Pergő, humoros, könnyedén olvasható, élvezhető. Aki az alapjában mélyebb tartalmú, bonyolultabb írásokat szereti, annak ilyen kis figyelmeztető felkiáltójellel ajánlom.
Szereplők: Van karakterfejlődés. Már az első könyvekben megfigyelhető. Annak ellenére, hogy sokkal többet adnak a külsőségekre, és valamilyen szinten lealacsonyítják a korosztályt, élvezhető szereplőket sorakoztat fel a mű.
Kedvenc szereplők: Szatmáry Kinga, Antai-Kelemen Ádám (még egy ilyen hülye nevet...), Nagy Zsolt, Pósa Richárd, a tanárok
Kevésbé kedvelt szereplők: Rentai Renáta
Példakép: Szatmáry Kinga
Soha ne legyen példakép: tudjátok...
Cselekmény:  Az első három könyv bizonytalan, de szépen fejlődik.

Nos, köszönöm, hogy velem tartottatok első kritikám alkalmával, nem sokára újra elgondolkozunk egy könyvről.