ELKÖLTÖZTÜNK: seren-weledigaeth.gportal.hu
hali (:

 

Elköltözött az oldal:

IDE

 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

~Dhrágaszhág

gravity

2013.01.27. 22:01, Estylle

Tumblr_mhatru4efu1re6cxoo1_500_large

Igen, ma akartam megírni a novellám a pályázatra. De nem megy. Annak, ha az ember írni próbál, az az egyetlen hátulütője, ha leblokkol. Lett volna egy témám, de túlságosan fáj, és nem annyira összeszedettek az emlékek, hogy meg tudjam írni. Fel is írtam a címét, Requiem, ki is dolgoztam a vázlatát, sőt, elkezdtem írni....aztán rájöttem, hogy valami brutális nagy katyvaszt hordok össze. Öt év után is annyira intenzíven közel áll hozzám a halála, hogy nem tudtam róla egy normális sort összehozni. Még nem tudom, mi lesz ezzel. Mert azóta normálisabb ihletem nem jött, és halvány fogalmam sincs, hogy képes-e vagyok már írni róla. Így belegondolva, fájdalmasan kevés az a tíz év, amit vele töltöttem, és már a novella elejébe belekevertem olyan régi sérelmeket, amiket nem lett volna szabad. Tudom, hogy ezt meg kell írnom. Csak azt nem, hogy ebben a momentumban, vagy...valamikor máskor. Ha mégis, akkor csak rá fogok koncentrálni. Nem arra, hogy milyen lejtőt indított el azzal, hogy elment. Nem arra, hogy mérges vagyok emiatt...csak rá, mert az szép, jó, biztonságot ad.
Erről fogok gondolkozni ma éjjel. Na meg kitalálom, hogyha meg is írom, hogyan ne viseljen meg annyira...viszont lehet, hogy akkor az egyik dalnak a helyére, ami alapján írom, majd mást kell berakni, mert az hozta elő a dühömet. Egyébként a másik, Ed Sheeran - Open Your Ears. :) Mint minden Ed-szám, szívhez szóló és gyönyörű. Akármiről is írok, mindenképp Ed-szám lesz az alapja. Uuh, tudom, ez egy kicsit most súlyos nektek, de...vegyétek figyelembe, hogy a mai napon otthon voltam, ami köztudomásúlag megőrjít. :D

Bbozmqdcqaa8hty_large

De igen, tény, hogy tegnap este kicsit túlpörgött az agyam, és sokat gondolkoztam ezekről a dolgokról...ahh, kell valami, valami kapaszkodó. Nem tudom, még átgondolom, hogy mi lesz.

bisous

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!