ELKÖLTÖZTÜNK: seren-weledigaeth.gportal.hu
hali (:

 

Elköltözött az oldal:

IDE

 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

~Dhrágaszhág

ROSEMARY NAPLÓJA -Prológus és leírások

2012.04.02. 20:41, Phoenie

Halihó! :) Igen, elérkezett a várva várt nap (igaz, hogy másodika van, de hát vasárnap kinek van kedve feltöltögetni xD), mától részletekben elkezdem föltölteni a Rosemary naplója című írásomat, amiről már több bejegyzésben is olvashattatok. 

Sok volt ez a nap, mivel ma Párkányba utaztunk a Bendegúzra, úgyhogy este pihentem egy kicsit. :P Persze nem felejtettem el az oldalt, így máris jön a friss, amely után az oldal egy új menüponttal gazdagodik. :)Természetesen nem fogom leírni minden személyes jegyzetemet a regényről, de amit publikusnak találok, felteszem.

A mai rész az Prológus, melyben megismerhetjük kezdeti két főszereplőnket, azonkívül mellékelt képek és körülírások vázolják fel a kiindulópontot.
Nem ígérem, hogy rendszeresen fogok tudni hozni részletet egy-egy fejezetből, ha nem is naponta, legalább két-három naponta megpróbálok. Most úgyis sok írói versenyre készülök, itt van a gyülis Változás, a 100 Novels és a Janikovszky pályázat is, szóval belehúzok. Nos, és következzen a főatrakció :)

 

Glitter Words

Prológus

A fiú elgondolkodva caplatott a latyakos úton. 1913 decembere szélsőséges időjárást hozott Budapestre: egyik nap úgy hullott a hó, hogy szinte a házból sem lehetett kijutni, másnapra viszont mindent elöntött a sáros víz, csakhogy utána ismét jéggé fagyhasson.
Emberünk az itt töltött tizenöt életéve alatt jól megismerte az utcát, amelyben lakott, így nem volt szüksége különösebb irányérzékre a hazatáláláshoz. Bár ez a város egyik szegénynegyede volt, az ő családja mégis befolyásos és gazdag volt, csupán apja nem szerette a fényűzést és a városközponti nyüzsgő életet, ezért építettek házat Pest egy csendes, eldugott helyén, amelynek legnagyobb részét a hajléktalanokat befogadó menhely töltötte ki.
Gyula, mint minden áldott nap, ma is látta a menhelynél teregető lányt. Az utóbbi időben szokásukká vált inteni egymásnak, még ha csak annyi közük is volt a másikhoz, hogy Gyula délutánonként a laptól jövet, ahol a gimnázium mellett újságkihordó volt, elhaladt szomszédja „otthona” mellett. Azonban ezen a szürke, teljességgel lehangoló pénteki napon változás történt a jól megszokott ritmusú folytonosságban. A lila színű, csíkos, kötött ruhába burkolózó árvához egy macska sündörgött oda, miközben az rácsipeszelt a kötélre egy nagy, hófehér lepedőt.
Az állat koszos volt, amik szépségét árnyékoló pacaként szürkéllettek hófehér, ám itt-ott fekete pöttyökkel teleszórt bundáján. Segélykérő nyávogással nézett fel a munkáslányra, mire az egy pillanatra megállt dolgában, és érdeklődő arccal a cicához hajolt, aki hozzádörgölőzött, mintha csak elveszett édesanyjára lelt volna rá. A leány megsajnálta és simogatva felvette ölébe kis barátját.
Gyula elmosolyodott a jelenet láttán, s mire észbekapott, integetőtársa a napi gesztust megejtve eltűnt az öreg ház omladozó falai közt, a kismacskával a karjaiban.

***

Igen, az prológus csak ennyicske, egyszerre első résznek ezt akartam feltölteni, remélem, azért ízelítőnek jó. :P :) Egyébként van Rose-ról egy őt tökéletesen ábrázoló képem, de sajnos nem találom, és ha wordból másolom, az utána lévő szöveg eltűnik. :( De ha megtalálom, feltöltöm a leírásokhoz, melyet külön az erre szánt menüpontban találtok meg, illetve éppen a részhez illően olvashattok a szereplőkről és egyéb kommentárokat is fűzök a regényhez. Remélem, sok érdeklődő lesz, már amennyire az oldal látogatottsága megengedi...:P

A részek megjelenésével kapcsolatban nem ígérhetek semmit. Mindenesetre az első fejezet első része, azaz I./1./1 (kötet/fejezet/rész/), vagy röviden 1./1, hamarosan elérhető lesz. Addig is tanulmányozzátok a leírásokat, és ha van, írjátok meg a véleményeteket. :)
Csókoltatok mindenkit! :) :*

-> 1./1 várható megjelenése: 2012. 4. 4.


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG