ELKÖLTÖZTÜNK: seren-weledigaeth.gportal.hu
hali (:

 

Elköltözött az oldal:

IDE

 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

~Dhrágaszhág

Let the sunshine in!

2012.02.02. 00:56, Phoenie

Sziasztok! :) Mostanában eléggé elmaradoztam, kéne már valami jó kis új design is...na, de először is pótoljuk a helyzetjelentést.

Hát, suliban nem sok jelentős dolog történt. :P Éppen otthon betegeskedem illetve pihenek, feltöltődök egy kicsit.

Mindössze annyit akartam ma jelenteni, hogy Az Erő bástyája című kisregényem már NEM olvasható a Merengőn. Egyrészt amiatt, hogy rájöttam, milyen kis prűd fic lett, elment tőle a kedvem, mégha volt néhány rajongója is, valahogy nem az én stílusom volt az az iromány. Másrészt pedig az egész a Merlin 3. évada, csak kicifrázva, úgyhogy fölösleges.

Egyébiránt nagyon elkapott az ihlet, mint egy kamionos az útszéli prostit ezzel a nyugatos dologgal kapcsolatban. (Mily fönséges hasonlat. xD) Eddig is nagyon érdekelt a 20. századi irodalom, főleg azt szeretem benne, hogy megmutatják az írók, hogy ők is érző emberek, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Nyugat lap köré koncentrálódó novella főhősének, Gyulának (akiben emléket állítok nagyapámnak, dédapámnak és ükapámnak is) történetéből az agyam valahogy többet alkotott, mint ami belefér pár oldalba. Igazából Gyula mellett lenne még egy nagyon is főbb szereplő, akinek olyan jól kitaláltam a karakterét, hogy egyszerűen muszáj róla írnom. Hát, majd meglátjuk, mi lesz belőle! :)

Most pedig már annyira hívogat az illatos, meleg ágyikóm, hogy egy sóhajjal azt hiszem, hogy el is dőlök benne. Nem sokára új designt hozok, addig is csókoltatok mindenkit, aki ezt olvassa, billiószor! :*

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG