Sziasztok! Összehoztam nektek egy rövid kis ecsetelést a szünetemről,mert tudjátok a sulinkban járványszünet van :P Remélem tetszik. :)

Kedd:

A csengetés idejével egy újabb nagyszünet érkezett el az iskolában. Felpattantam a székről és a diákok közé kiabáltam:

-Lefelé,nagyszünet!-ugyanis én voltam a hetes,tehát kötelességem volt a többieket szünetre küldeni.

Póthetestársamnak Zsoltit választottam,aki most szapora léptekkel megindult a mosdó felé,hogy a vizes szivaccsal sebtében elmaszatolja a táblát. Persze egy kis vicces közbeszólásom után megadta magát,és egyenletesen mosni kezdte az táblairományokat.

Egy tanárnő segítségével még Gyurit is sikerült leparancsolni,de még így is négy pótoló osztálytársam maradt az osztályban,akik láthatóan szórakozni maradtak fenn,de ez engem nem zavart,hiszen nem fognak leszidni,van ürügyük a fennmaradásra. A gondolatra halványan elmosolyodtam,és kihajoltam az ablakon át az iskolaudvarra. A tanulók bizonyára bent töltötték szünetjüket a bágyadt napsütésben úszó köd miatt.

De hiszen már dél van...könyörgöm,köd,ilyenkor??-gondoltam,és megjegyeztem magamban,hogy az időjósok ezúttal bizonyára tévedtek a szikrázó napsütést illetően.

Épp,hogy csak visszanéztem az ablakból,az osztályfőnök rontott be sietős léptekkel,mire kezébe vett egy krétát,és behajtotta a táblát,hogy a száraz felére felírhassa azt a kis papírfecnin lévő szöveget,amit a kezében tartott.

Én,Zsolti és a négy pótoló köré gyűltünk,hogy mihamarabb megtudhassuk a hirtelen jött látogatás okát.

Az iskolai tanítás,március 30-tól április 1-ig elmarad...

Mielőtt elolvashattuk volna teljesen a közleményt,Timi néni egy félmosollyal maga jelentette be a hírt:

-Járványszünet lesz!

Hitetlenkedve felpillantottunk a tanárnőre,mert egy fél percig mind a hatan azt hittük,hogy ez vicc,de amint megláttuk a biztató arcot,mindegyikünket elragadott az elég hangosra sikeredett örömmámor,amihez Zsolti a kurjongatásaival járult hozzá.

A szünet befejeztével már az egész iskola tudta a részben nagyszerű hírt,így minden osztálytársam arcán széles vigyor terült el a további tanórák alatt is.

A nap legutolsó órája,a földrajz előtt éppen az osztályban hülyéskedtünk,amikor az ajtóban Ádám,egy másik osztálybeli barátom jelent meg.

-Eszti,akkor találkozzunk az ebédlőnél.

Rábólintottam,bár fogalmam sem volt,miről beszél,úgy összezavart a megjelenése. Bár már jó három nappal ezelőtt megbeszéltük,hogy délután kimegyünk egyet beszélgetni,mégis majdnem elfelejtettem. Hát én már csak ilyen vagyok,meg persze nem akartam felhívni magamra az osztályban a figyelmet,mert tudtam,hogy az egész dologból azt fogják lehámozni,hogy randizni megyek az Ádámmal,pedig nem így volt. Én úgy tekintettem Ádámra,mint a tulajdon bátyámra,hiszen ennyit még nagyon kevés ember tudott rólam a világon,mint ő,és jólesett ha vele beszélhettem,mert nincs más olyan tinédzser,akivel a hitről is lehetne társalogni.

Így hát amint eljutott a tudatomig mondatának értelme,önkéntelenül is elmosolyodtam,a jó délután ígéretére. Visszatámolyogtam az ajtóból,és hangos "óó" és "új pasid van?"-ok közepette leültem a helyemre,mert a földrajztanár akkor lépett be az osztályba.

Az óra végén összekapkodtam a cuccaimat,és gyors búcsúzkodás után a barátaimtól kiléptem az immár napsütötte udvarra.

Az ebédlő felé vettem az irányt,habár nem voltam éhes,de reméltem,hogy elkapom még Ádámot,ugyanis arra már nem emlékeztem,hogy az ebédlőnél,vagy az említett helyiség előtti udvarrésznél találkozunk.

Szerencsére ott állt az ebédelni vágyók sorában,és némi mutogatással megtudtam,hogy az ebédlőnél fog várni. Én is beálltam a diákok közé,mert meguntam volna várakozni,amíg a fiú megebédel.

Felszúrtam néhány falatot a villámra,miközben beszélgettem a többiekkel,ám pár turkálás után feladtam a küzdelmet az étellel,és inkább visszavittem.

Még egyszer odapillantottam Ádám asztala  felé,hogy hol tart az evésben,majd összeszedtem a holmimat,és Francival beszélgettem,amíg Ádám oda nem ért.

-Eszti-szólított meg kedves várakozóan.

-Szia-villantottam rá én is egy bocsánatkérő mosolyt,mert Timi versszövegét fogtam,amíg ő a telenfonját kereste.Miután visszaadtam a lánynak a papírt,Ádámot követve átvágtam a magas kilencedikesekből összeállt nagyobb csoporton.

A napfényben fürdő fűre kilépve máris beszélgetni kezdtünk,ismerős arcok csodálkozó pillantásától kisérve. Nem igazán foglalkoztam velük,hiszen nem volt több köztöttünk szoros barátságnál,így felvettem vele a tempót miközben lelkesen magyarázott valamiről.

Hamar megtapasztaltuk,hogy ezúttal még egy kicsi szél sem kerekedett,úgyhogy levettük dzsekijeinket,és úgy szeltük át tovább a várost.

Mire észbe kaptam,már a Vágparton lépdeltünk a nagy hőségben. Izgalmas beszélgetést folytattunk le minden kapóra jövő témából,így hát nem bántam,hogy kezd iszonyúan sajogni a lábam. Lassan a bástyákhoz közeledtünk,így hát Ádám indítványozására visszafordultunk.

Szakadt rólunk a víz,mire újra a városban találtuk magunkat. Magamban már szitkozódtam,hogy engedtem,hogy lecipeljen a partra.

Úgy éreztem,hogy lassan a nyelvem is kezd kipurcanni,mivel mindkettőnk szája be nem állt,és egy-egy beszólás néhány vidám kacajt is előcsalt belőlünk.

A vásárcsarnoknál váltak el útjaink,Ádámnak még angolra kellett mennie. Én pedig a sok információ által lázasan zakatoló agyammal együtt elindultam a buszmegállóba.

Mikor már a házunk előtt trappoltam,csak vettem észre,hogy milyen iszonyúan elfáradtam,ami nem is volt csoda,ugyanis a zoknim levételével egy nagy vízhólyagra lettem figyelmes a jobb talpamon.

Ezért még kapsz Ádám.-gondoltam vigyorogva.

Gyorsan átöltöztem egy kényelmes farmerbe és pólóba,majd elsétáltam legjobb barátnőmhöz,Vivihez,és a kistestvéréhez,Domihoz.

Az utcára lépve meglepően tapasztaltam,hogy a lenyugvó nap már tündöklő narancssárgára festette az ég alját. A hőség szerencsére enyhült,és az orromat megcsapta az a szeretett édeskés illat,amely véleményem szerint a napból áradt.

Egy vidám óra eltöltése után,amely alatt játszottunk,hülyéskedtünk,és sétáltunk Vivivel,na meg a kis Dominkával,fél nyolc körül haza is értem.

Anyu finom vacsorával várt már,és némi facebook-ozás után elégedetten,bár fájós lábbal dőltem az ágyba,tudván,hogy ez csak a szünet kezdete,hiszen Dalma és Orsi is elhívtak magukkal a szünetre.

Még mindig az volt a legnagyobb vágyam,hogy a HP világában élhessek,de azért nagyon meg voltam elégedve a normális élettel is,a barátok általi örömöktől.