Slüszi néktek kölkök (igen, Mekiben voltunk...igen, Kriszti nem hall :D :D), megpróbálom ama szégyenteljes enyhén szólva is rövidke bejegyzést kiegészíteni a mai napon. Elvileg már jól vagyok, annak ellenére, hogy az orrnedvem még mindig tökéletesen akadályoz mindenféle koncentrációkészséget igénylő feladat elvégzésében, de ez a mai kirándulás bebizonyította, hogy elvagyok én, csak legyen annyi csomag zsebkendő, amennyi kitart. :P Pest, egyik szívszerelmem, ölelem, csókolom, csakhogy...yap, a sárgakövesút-szökdécselésünk lényege az volt a mai napon, hogy megtekintsünk minden kommunizmussal kapcsolatos emlékművet eme példás városban. Hajj. Fun fact tinédzserekről: nem érdekli őket a politika. Így történt, hogy több mint nyolcvan főt számláló évfolyamközösségünkből cirka ötvenen vettünk részt ezen az útszökdécselésen, amelyből természetesen háromnegyedének szellemi képességei elkerülték azon határt, hogy audiovizuálisan érzékeljék a nem Meki, nem fagyi és egyéb táplálkozást biztosító helyeket. Nem tanusíthatom ámbár, hogy számukra nem volt hasznos ez a kirándulás.
Bevallom, a Szoborparkban nagy erőfeszítéseket kellett tennem annak érdekében, hogy olyan laza, átlagos diák szemével szemléljem a....műveket, mivelhogy ilyen szituációkban valahogy mindig mély filozófiai tartalmú körmondatok fogalmazódnak meg a fejemben bónusz fícsörként komoly erkölcsi fenn(ezt sosem tudom, felhang, vagy fennhang?! o.O whattashit?)hanggal. Igazából elég volt azokat az...alkotásokat egyszer megnézni, de I think worth it egyszer körbejárni. Oké, oké...az már sok volt, amikor a töritanár olvassa fel ugye a prospektusból a tudnivalókat a szoborról ( egy szovjet-magyar barátságot ábrázoló sztetyuettről beszélünk, kezet fog rajta(?) a két fél ), és hogy  melyik az orosz katona? A jobboldali. Há' mér? Mer usanka van a fejibe nyomva. Én meg csak állok...és pislogok...és azt gondolom, hogy wow, ehhez a válaszhoz valakinek erőfeszítés kellett. Nem vagyok kritikus, okey, nem szeretném kritizálni az embereket. Csak úgy ilyenkor fáj valami, you know. A következő körben pedig (mert ez az egész parkocska három (asszem) hatalmas körre volt osztva) egy szofisztikált évfolyamtársam néhány női proletárt ábrázoló fafaragvány előtt megállva kijelenti a többieknek, akik utána jöttek, hogy ez a szobor a szüfrazsettek szabadságát ábrázolja. Ühüm...ühüm...nem! Bitch please, tudod ki az a szüfrazsett egyátalán?! Szóval a Szoborpark érdekes volt.
Ezek után ideiglenesen utcára kerültünk a Teréz körűt és az Andrássy úr között, mivel egy órával hamarabb voltunk ott a Terror Házánál az időpontunknál, szóval jártunk egyet, meg lehetett szemlélni a metrót (???), aztán beléptünk a Terror Házába. Rosszabbra számítottam. Fuuuckin érdekes! Holy creep, életem egyik legkirályabb múzeumlátogatása! that's love, bitch! Úgy értem, azta, a téma érdekelt, a tárlat bombasztikus, interaktív, lélekközeli, a dolgozók intelligensek, segítőkészek. Gratulálok, Magyarország. Hát ezt is elérted! És most jön a lényeg: Nem, azaz nem aludtam be a tárlatvezető mondókája alatt. ( Egyik legrosszabb szokásom amúgy, ha nem érdekel valami, erőt vesz rajtam a dekoncentráltság. ) Ja, és mindössze kétszer kellett kifújnom az orrom. Azaz valamilyen szinten pszichikailag is stimulálta az agyam. ( Néha fogalmam sincs, hogy honnan szedek ilyeneket...) Összességében supporting emlékezés a magyar kommunizmusról, a poltitika mélyen gyökeredző ágait, és korrupció pokol sötétségű bugyrait is fel lehet tárni ennek a korszaknak a tanulmányozásával. És ha politológiára készülsz, kötelező. Yap, de egyébként mindenki másnak azt ajánlom, hogy innen kezdje magát rászoktatni a múzeumok látogatására, fhenomén.
Szóóval azon volt lakóház meglátogatása után tova is szálltunk a budaörsi McDonaldshoz, ahol enyhén idegbeteg személyzettel ki-ki kedvére tömhette magába a vegyi anyagokat. Igen, az eladók nemigen voltak ránk felkészülve, úgy szikrázott a levegő az idegtől, hogy csak pislogtam, amikor az eladócsaj felvette a leesett forintomat egy hangos obszcén megnyilvánulás kíséretében, és amikor már elszállítatott volna a sürgősségire, a felettese hirtelen a kezembe nyomta a tálcám azzal a felkiáltással, hogy jóétvágyatgyerehozzánkmáskorisésatöbbiésatöbbi. Én meg csak így állok, megcsóválom a fejem, aztán elsétálok a merő szeretettel elkészített étkemmel. xD Remélem azóta már normalizálódott szegényeknél a helyzet...Kertészsaláta, joghurtöntettel, sültkrumpli meg egy kis pitécske. Ha nem lennék falusi még el is hittem volna, hogy igazi növények vannak a salátámban, de így...hogy milyen mű ízük volt, az valami fantasztikus. Nem hittem volna, hogy lehet ilyet gyártani.  (Igen, pitécske...meki, vagy nem meki, én azt annyira szeretem...) Elslisszoltam még a McCaféba is venni egy fincsi csokis-kókuszos kávét, amit az ott kiszolgáló szőke lány elég profin el is készített nekem, külön megkérdezve, hogy minden összetevőt tehet-e bele (szójatej, tejszínhab, stb.),  és ezzel úgy teljesen meg voltam elégedve. (Ugyanis amikor a rendes mekis eladócsajtól megkérdezte egy barátnőm, hogy pontosan mi van a rendelni kívánt szendvicsében, ő csak annyit válaszolt, hogy ő nem tudja, csak beüti...) Jóó...cska volt ez a kaja egyszer, de még mindig asszem olyan éttermet preferálok, ahol tudok, hogy mit eszem.
Na de ne viszonyuljunk ilyen kritikusan a dolgokhoz, azért elhülyültünk a buszban, meg a Mekiben is (a pitécskémmel...:D), és tényleg mélyen merem reményleni, hogy a kevésbé érdekelt társaimnak is lejött valami a mai útszökcsiből. (Szavak...)
óóóó, something fresh new thingy! Kijött aaa...Star Trek: Into Darkness! *és a Sherlock rajongók ebben a pillanatban eltűntek a képernyő elől* :D Persze ezt is meg szeretném nézni, de mivel nem akarom magam megfosztani Mr. Cumberbatch dorombolásától, valószínűleg a mozis szemrevételezés nem lesz igénybevehető.
slüsszencs y'all, kids.